Méhpempős méz
Méhpempős méz

Méhpempős méz

A tiszta méhpempő csak hűtve tárolható. A mézbe belekevert méhpempőt, azaz a méhpempős mézet viszont, hűtés nélkül is tárolhatjuk, ugyanis a méz képes a pempő tartósítására is. Mézzel való egyesítés után azok is bátran fogyaszthatják, akik eddig a fanyarkás, csípős íze végett egyáltalán, vagy csak nehezen tudták elfogyasztani. Természetesen attól függően, hogy milyen arányban van a vegyítés, határozza meg, hogy mennyire érezhető a pempő íze. Abban az esetben, ha mi magunk keverjük össze otthon, 5 %-os keverési arányt javasolunk. Ebben az esetben, a méhpempő íze, szinte alig érezhető, hatása viszont érezhető. Arra kell figyelnünk, hogy minden fogyasztás előtt jól össze kell kevernünk az elegyet, ugyanis az eltérő fajsúlyok miatt, a pempő ki fog válni a méz tetejére, így az adagolásunk, csak akkor lesz megfelelő, ha átkeverjük fogyasztás előtt. Figyeljünk arra is, hogy lehetőség szerint ezt ne fémtárggyal tegyük, ugyanis a fémmel való érintkezéskor veszíthet jótékony hatásából. Létezik egy eljárás, amikor a mézet krémesítik, és ebben a formában adagolják, keverik bele a méhpempőt. Ennek előnye mindazokon túl, hogy egy teljesen új, krémes állagú, nem csöpögős mézet kapunk, a belekevert méhpempő nem fog tudni kiválni a méz felületére az eljárásnak köszönhetően. Ezáltal pedig az adagolásunk is megfelelő lesz.