Csapatépítés beerbikeon
Csapatépítés beerbikeon

Csapatépítés beerbikeon

Orvostechnikai eszközökkel foglalkozó cégnél dolgozok és járom az országot. Hetente több száz kilómétert utazok és hé végére nagyon fáradt leszek. több kollégával dolgozunk együtt, de nem nagyon ismerjük egymást, ami néha irritáló, hiszen telefonon többet beszélünk mint élőben. A főnökünk nagyon kreatív ember, és szóltam neki hogy szervezzen egy csapatépítést. Nekem azonnal beerbike jutott eszembe mint lehetséges program, hiszen a Csapatépítés beerbike-on egy nagyon jópofa ötlet. Tavaly még egy másik cégnél dolgoztam, és ott is ez volt a program. A főnököm beleegyezett, és már is elkezdte a szervezését. Pár héten belül találkozott is kis csapatunk a Hősök terén, és elkezdődött a beerbikeos csapatépítés, ami a nap első programja volt. Nagyon jól sikerült, osztatlan sikert aratott, és a következő héten megbeszéltük, hogy több ilyet kell együtt csinálnunk, hiszen nagyon jó csapat vagyunk és szimpatikusak lettünk egymásnak. A következő héten már együtt pecáztunk a Tisza –tónál.